A legenda szerint, Mary Shelley, többekkel együtt Lord Byron-nál töltött egy kis időt, Svájcban. Az idő azonban nem kedvezett a Genfi-tónál való kiránduláshoz, ezért Byron egy versenyre hívta ki Shelley-éket. A fogadás szerint az nyer, aki a legrémisztőbb történetet találja ki. Mary Shelley pedig egy rémálomból alkotta meg Frankenstein és szörnyének történetét, ami azóta fenekestül felforgatta a horror műfaját, és új utat nyitott a rémségek testi és lélektani világába.

A Frankenstein-történetnek rengeteg feldolgozása született, film, musical, opera, rajzfilm, színművek, sorozat formájában, hol az eredeti történethez simulva, hol elvonatkoztatva attól. Éppen ezért fordulhatott elő az, hogy a névtelen szörnyeteget sokszor azonosították névileg az orvos, Victor Frankensteinnel. A 2015-ös film valójában félig-meddig prequel, erős steampunk ráhatással, de műfajában korántsem horror, inkább kalandfilm.

Londonban, egy ambiciózus orvostanhallgató, Victor Frankenstein (James McAvoy) részt vesz egy cirkuszi előadáson, ahol megment egy sérült légtornászt, Lorelei-t (Jessica Brown Findlay), aki a magasból egy kötél elszakadás végett a földre zuhan. Victor segítségére siet a cirkusz rabszolgája, egy névtelen púpos bohóc (Daniel Radcliffe), akivel együttes erővel sikerül megmenteni a lány életét. Az orvost azonban lenyűgözi a bohóc hatalmas tudása az emberi anatómiáról, amit ő lopott könyvekből szerzett. Hamarosan Victor megszökteti a cirkusz rabszolgasága alól a fiút, majd nevet is ad neki a szobatársa után: Igor Strausman. A fiú Victor asszisztenseként folyamatos kísérleteket végeznek az élet mesterséges útján.

"Ismerik ezt a történetet!" - mondja Igor a film elején, akinek a szemszögéből látjuk a történéseket. Az az igazság, hogy ezt a történetet azonban nem ismerjük, sőt, be is húz a csőbe a film elején, hiszen nem tudjuk, hogy pontosan ki kicsoda és miért került a sztoriba. Mire lassan helyreáll minden, addigra a film kifullad a tipikus klisék felvonultatásában. Frankensteinről kiderül, hogy legalább annyira akcióhős, mint amennyire zseniális orvos, és ráerőszakoltak egy gyerekkori traumát is, mert nem elég az, hogy csak úgy életet akar teremteni a halálból. Pedig Frankenstein eredeti és legnagyobb motivációja mégiscsak az, hogy istenként akar tetszelegni (Shelley regényének alcíme: A modern Prometheusz), majd megijedvén saját teremtményétől, magára hagyja, míg a lény, értelmi képességekkel rendelkezvén kezdi el keresni megalkotóját.

A Victor Frankensteinben azonban szó sincs értelmes szörnyetegről, és az eddigiekhez képest is egy sokkal nagyobb és vérszomjasabb teremtményt alkottak, ami, a 110 perces játékidőben túlkésőn kap szerepet, és lényegében majdnem feleslegessé is vált. Frankenstein figurájában (a beleerőltetések ellenére) megvolt a kellő őrület, de minden más szereplő teljesen érdektelen és steril. Csakúgy, mint a történet.

"Ismerik ezt a történetet!" Igen, és azt mondom, hogy van itt egy bibi. A Teremtmény története érdekes, Frankensteiné viszont nem igazán, sőt, ha lehet úgy mondani, hogy a kettőjük viszonya lehetne igazán érdekes. Pedig próbálják ránk erőszakolni azt a gondolatot, amit Igor többször elmond a film alatt, miszerint ha a doktor megteremti a szörnyet, mindenki rá fog emlékezni, nem pedig a megalkotóra (utalás ez arra, hogy a valóságban mindenki keveri a szörnyet és az orvost), de furcsán veszi ki magát, magyarázatnak tűnik amiatt, mert nem az eredeti történetet kapjuk.

Ha valami miatt ajánlanom kellene a filmet, akkor azt mondanám, hogy kikapcsolódásnak nem rossz, a látvány is eléggé rendben van, monumentális, de mély érzelmi és erkölcsi mondanivalót nem kell benne keresni.

Horváth István