2015. március 02. 13:25 - DCM

Fekete Zaj Osztálykirándulás

Ami bennünk és mögöttünk van

Programajánló és valami más.  Valószínűleg lesz, aki követ vet rám a végén, de kezdjük a jóval.

Idén is lesz Fekete Zaj Osztálykirándulás, amely bizonyítja, hogy még vannak a fény túloldalán élő lelkek. A tavalyi év bebizonyította: az elborult- sötét zenék világát meg lehet idézni egy valamire való háttértámogató cég nélkül, mert vannak, akik időt és energiát áldozva szervezkednek a sötét oldalon. Köszönet nekik, illetve a zenekaroknak, akik bevállalták, hogy ez bizony bukta is lehet. De a még élő és lélegző Közönség bebizonyította, hogy igény van ilyen tényleg mini, egy színpados házi őrültségre is. Állítólag a mini fesztiválok a reneszánszukat élik jelenleg.

Aki nem volt ott, az lemaradt arról: milyen másnaposan, a kártékony fényen Tass hangjára józanodni, milyen tupírozni Cure Árpi haját, vagy vele túrázni az amúgy festői környezetben; vagy éppen azzal szembesülni, hogy a régi helyszín milyen szép és modern lett; vagy milyen, amikor egy sor sötétbe öltözött alak látván egy kislány halkan megkérdi- Anya, ezek most sztárok? És még sok másról. A fellépők emberi oldalát megismerni csak ilyen helyen lehet igazán.

Reméljük, hogy idén is remekül érezzük magunkat, idén is essen az eső az Agregator alatt, és valami hirtelen és érthetetlen okból nem fog haragudni Tass, ha megint megpróbáljuk kibontani a cipőfűzőjét, és hogy mi angyalok ott lehetünk a The Moon sorainál.

Most jön, a kövezzetek meg rész.

Akik ott voltak, azok többsége már jóval elmúlt húsz vagy éppen harminc. Én magam egyet értek az Andy Bennet által megfogalmazott ’neo- törzs’ fogalmával. Hosszan lehet értekezni a szubkultúrák szociológiai témájáról, de szerintem nem igen beszélhetünk szubkultúrákról, jelen esetben a hazai goth szubkultúráról. Átalakulóban van- volt e rétegződések eloszlása, mely ugyanúgy változékony, mint maga a világ. Jött, volt, ment. Az utolsó tagjai nem is igen értik, hogy lehet egyik héten ilyen, a másik héten olyan bulin részt venni és annak minden külsőségét magunkra aggatni.

Egy távolba vesző időben, a 2000-es években ott volt Ecsegfalva és a Gothica fesztivál. Nem voltunk sokan, de irtó jó bulik voltak. Aztán ilyen- olyan okok miatt megszűntek, mint azok a zenekarok, akik akkor éltek csak igazán. Tagi problémák, támogatás hiányában elmúltak. Jött a Fekete Zaj, ami jó volt, bár megpróbált nagyobb lenni. A több réteg bevonása nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt.  És persze megint a támogatás hiánya. Sajnos be kell látni, itthon a támogatók nem értékelik a darkos hangulatot. Gondoljunk csak a SZIN-re, ahol a De Facto egy évben egyszerűen nem jutott műsoridőhöz, aztán meg bár betették a nagy színpadra, de igencsak tűző napsütésben kora délutánra. Komolyan gondolták, hogy egy ilyen zenekar, ilyen időpontban? Sajnos igen. Bár ott volt a The Cure. Volt, és azóta nincs is említeni való dolog. A Szigetről is kiszorult a sötétség, meg a magyarok java is. A Hegyalja is átalakulóban van.

Vannak zenészek, zenekarok, akik állják a sarat. A belső nyugtalanság hajtja őket. Lehet mosolyogni az előadó táncán, az angol kiejtésén, a szóismétléseken, a már-már giccsbe forduló hasonlatokon. De azért hiányoznak. És nekünk írták azokat a dalokat, amik most hiányoznak. Minden előadó magából ad nekünk valamit, amikor megír egy dalt. Az éppen őt foglalkoztató vagy bántó érzéseket, gondolatokat. Ami bennünk utat talál, magvat hajt és idézni tudjuk őket. Persze a pénz gátat szab sok dolognak. Például annak, hogy mennyi eredeti CD van a polcon. Jó magam inkább mp3 letöltő (legális) és hallgató vagyok, mert majdnem ingyen van és a telefonra is rátehető. Ettől függetlenül van eredeti CD-m és kazettám, mert bár nem hallgatom, a megvásárlásával kifejezhetem a rajongásomat és a támogatásomat. Így is biztathatom a zenekart, csak így tovább. És azzal is, hogy nem csak beesek a kezdésre, mert akkor talán időben indulhat egy előadás. Rétegzenéből kevesen gazdagodnak meg. A szervezésből is. Ha azt kérdik, milyen volt, lenne igény másra- talán illik válaszolni és nem utólag fanyalogni (tisztelet természetesen a kivételnek). Bárki nekikezdhet egy rendezvény életre keltésének, őrült doktor módjára, de a teremtményt meg is kell próbálni életben tartani. Azzal, hogy időben odaérünk, és nem beesünk, megfizetjük a belépőt és nem alkudozunk - mert az idő az energia, az előadó mind pénzbe kerül - nem máshol iszunk, vagy nem visszük be... Ezek apróságok, de talán tovább hallgathatjuk élőben a kedvenceinket vagy új kedvencekre lelhetünk. Ha netán valami kulturális program is szerveződik, illik nem hangoskodni. Nem csak magukért csinálják - szervezik a saját idejükből, saját költségből a rendezők az adott eseményt.

Ezek is közbejátszanak, ha egy szubkultúra rendezvények hiányában kifakul az idő folyásában. Mert ha nincs érdeklődés, észrevétel, részvétel, visszajelzés, akkor nincs igény rá.

Nem kell félni, sem a zenekarok sem a szervezők nem áldoznak közönséget, egy sötét oltáron valami félhomályos épületromban. Persze…

Hová lettetek hajdan szép remények? Goth. Ezt a szót hallva, van, aki rávágta- rávágja, ja, én is voltam olyan. Nem akkor sosem voltál goth. Ez valahol benned növekszik. Egy napon arra eszmélsz, hogy igen ez a zene, ez a szöveg nekem szól, rólam szól. A külsőség csak utána jön. Lehetsz cyber, neofolk, csipke, bőr, öltönyös… de a lényeg, az ott van benned. Mert mint, ha jól emlékszem talán - régen olvastam, bocsánat - Fjusha régi szakdolgozatában, egy megkérdezett valahogy így fogalmazott: a „goth egy hangulat, olyan, mint az őszi fák közt a köd…” amennyiben tévedek és rosszul emlékszem, elnézést kérek.  Szóval, ha ez nincs meg, illetve a tisztelet és a részvétel- úgy nincs goth szubkultúra sem (persze ez a többi körre is vonatkozik).  És szerintem ezért lassan az, ami a sötétségből jött, harcolni a fény elmúlása ellen, lassan a sötétségbe is térhet vissza.

Vigyázzunk rá, mert bár nem a mi generációnk hozta létre, de jól éreztük magunkat, azokon a fesztiválokon, koncerteken, rendezvényeken. A sötétség a miénk, és mi a sötétségé vagyunk.

Mondom ezt, úgy hogy szeretem a steampunkot, ami akkor jött létre, amikor a gothok felfedezték a barna színt, szeretem a poszt apokaliptikus dolgokat, a zombikat. De ezek utólag jöttek, sosem voltak annyira bennem, mint az őszi köd….

Végezetül két dolog: Gyertek, gyertek, bújjatok elő, találkozunk a Mátra egy sötét- zajos zugában, mert tudom, hogy idén nyáron mit csináltok.

A másik egy rövid írás, egy szobából, valaki más érzéseiből:

 

ÉN…

Másokhoz hasonlóan én sem mondhatom magamról, hogy „Vadnak születtünk, az utca nevelt. Senki nem vigyázott ránk.” Nekem volt családom, kik óvták minden lépésem. De azért „ A beton házak között nem várnak csodák” És „A ruhám bőr és nem ballon” Sokkal inkább csipke és bársony… Mert én egy Gothic girl vagyok. A normálisak ezt nem értik. Gyakran mondják „Nem értem neked miért fáj… Mért fáj a múlt? Mért fáj az élet?”Azért, mert „Összedőlt falakon átemel…”

De azért én sem lettem vidám, boldog felnőtt.  „Valahol eltévedtünk, vagy az út vitt másfelé. Lehet eladtuk a lelkünk, s így az ördögé” De azért ne sajnálj, mert tudom, hogy én vagyok a saját Személyes Jézusom.

Rendszerint „Péntekenként szerelmes vagyok” mert „Neked születtem angyal” Mikor veled vagyok, nem érzem, hogy Meghalni a mennyben a menny halála bennem. Ám ha elhagysz, akkor már nem tudok sírni de „Az utolsó üvöltés már csak egy halkuló suttogás, az utolsó mozdulat már csak egy erőtlen remegés” lesz.

De még itt vagy a nálam, Erika szobájában, „Aludj hát nincsen semmi baj” S ha lehet, őrizd az álmom, hisz sokszor belefáradok a Puszta létbe és olyankor úgy érzem ez az egész világ csak egy rabszolgatábor, egy Euswitz.

Soha ne add fel, hisz „Nevetni az tud csak igazán, aki már eleget sírt…” De azért ne feledd, hogy „Minden nőnél van jobb nő, minden bajnok legyőzhető minden új nap új ajándék, mert az egész csak játék…”

Persze nem akarlak kioktatni. „Nem kell, hogy olyan legyél, mint én vagy bárki más” Inkább tudd, hogy „Te vagy az Isten, teremtsd meg magad!”Én magam is gyakran hordok Maszkot.

De ha nagyon elszomorodnék, akkor „Fess új hajnalt, hulló csillagot, alkonyt, ami zár” Akkor is, ha úgy gondolom, hogy „Nem éreztem már a vörösnek izzását, aranyt a hajnalon át, a fekete fájdalmát”

Mikor Utálom az embereket, és biztos vagyok benne, hogy „Sötét szobában ül az Isten egymagában, kifordult szemmel értelmet keres az alkotásban”

Inkább add rám a Fekete glóriát, és taníts meg rá, hogy „Nem érdekel már a tiltó szó, ne tagadd meg magadtól, ami jó” Főként, mikor „Azt akarom, hogy táncolj, hogy újra megkívánjalak” Hisz „A bűnbeeséstől a bűnbocsánatig tart az élet és kész.”

De végül mégis ez az én keresztem, hogy lássam, mint remeg „Az ősz asztalán egy nyári álom. Ugye azt várod, hogy valóra váljon. De az álmok már nem jönnek el” Ilyenkor „Bocsáss meg, mikor megölöm magam”.

 Te is úgy érzed, hogy a 101-es szobában vergődünk? Neked mi a legnagyobb félelmed? Nekem az, hogy „Senki nem felejt el, de senki nem sirat. Mind, mi régen voltál, már csak egy pillanat...”

 

Tordai Gábor, és Tordainé Buresch Erika

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://darkcm.blog.hu/api/trackback/id/tr37233519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.