2015. november 27. 02:15 - DCM

Tripla vagy playlist, avagy a nagylemez halála, és a koncepció átadhatatlansága

A zenei mondanivaló beszűkült lehetőségeiről

534606.jpgNovemberben jelent meg a Swallow the Sun új albuma 'Songs from the North I, II & III' címmel, s igen, mint ahogyan a címéből is sejthető, a műfaj történetében egyedül álló módon tripla (TRIPLA!!!) lemezként látta meg a napvilágot. Noha magát az alkotást külön ajánlóban szeretnénk bemutatni, előre szeretném bocsátani, hogy ez a produkció fantasztikus, elejétől a végéig lenyűgöző, harmonikus, tökéletesen összeállított anyag lett, a 21. századi doom metal koronaékszereként is jellemezhetném. Jelen cikkbe azonban mégis elsősorban struktúrája, mérete, és létjogosultságának kérdése miatt idéztem be.

 

A megjelenés kapcsán Juha Raivio dalszerző, zenekarvezető azt nyilatkozta, a hatalmas méret oka a koncepció mellett természetesen az is, hogy visszavezesse a zenét ahhoz a formátumhoz, ahová tartozik: a nagylemezhez. Itt álljunk meg egy szóra. Vajon ténylegesen igaz az előfeltételezés: a zene elfordult a nagylemez formátumától? A bejegyzés megírása előtt számos ismerősömet, barátomat (akik közt igen nagy arányban fordulnak elő zenészek is) kérdeztem meg, mit gondolnak erről a témáról. És igen, a rögvalóság az, hogy elsöprő többségben egyet értettek ezzel a kijelentéssel. A nagylemez és az album fölött eljárt az idő, túlságosan terjedelmes, lomha, és nagy időigényű formátum lett. Emellett zenével foglalkozó lelkes amatőrként saját példámon is megtapasztaltam olyan véleményeket, miszerint nem érdemes a közönséget megváratni azzal, hogy akár egy-két évet is dolgozol egy új nagylemezen, mert egyrészt úgysem fogják végighallgatni, másrészt pedig ha időről időre nem produkálsz valami újat, egészen egyszerűen elfelejtenek, kiesel az aktív érdeklődési körükből. Összegezve tehát: a nagylemez túl hosszú, túl sok figyelmet követel, és sok időbe tart elkészíteni.

cd.jpgAdódik hát a kérdés: mi marad a zene számára? Marad az egy dal szerepe egy lejátszási listában a telefonon, esetleg a 3, maximum 5 dalos kislemez, s ez is csak komoly megszorításokkal. A CD, mint hanghordozó halálát direkt nem kezdem el kielemezni, még a magam fajta vaskalapos őskövületek számára is világos, hogy ez a típus a végét járja (kazetta teljes halála, és a vinyl átmeneti virágzása mellett), nekem is telefonomon csendülnek fel az általam kedvelt előadók lemezei, ha úton vagyok valahová. Emellett teljes létjogosultsága van a mind a kiadók, mind pedig önmagunk által szerkesztett válogatásoknak, hiszen mindenkinek vannak egy-egy előadótól kedvenc dalai, és kell is, hogy egy nagylemezből kiemelkedjen egy-egy slágerszerzemény, mely klipet kap, amit rádiók játszanak, ami az albumon elfoglalt szerepe mellett önálló életre kel, s esetleg egy kislemez formájában is elindul szerencsét próbálni. A pop kultúrában mindig is jelen volt a sláger igénye, s ezáltal a teljes nagylemeztől az egy-egy kiemelkedő teljesítmény felé való törekvés.

Vannak azonban olyan irányzatok, elsősorban az underground-on belül, melyek egészen egyszerűen nem alkalmasak az egy dalba történt bezárásra. Túlmutatnak azon, nagyobbra, többre szeretnék felhívni a figyelmet, olyan mondandóval rendelkeznek, melyet nem lehet három és fél perc alatt kiközölni a közönség felé. Ezek azok a műfajok, és előadóik, melyek koncepcióban gondolkodnak. Több dalt kötnek össze, gyöngysorként egy téma szálára fűzik fel őket, s bár ezen anyagokban is van klipes dal, van slágergyanús szerzemény, mégis az egész aspektusából szemlélve minden tétel egyenértékű, egymást kiegészítő teljeset alkot. Az epic, vagy a doom metal az előbbi jellemvonások iskolapéldája is lehetne.

tumblr_mh1nqcop7v1ri78hlo1_500.jpgÁm, noha a az említett nagyobb tartalom igényelné a ráfordított időt, és odafigyelést, mégsem kapja ezt meg. A zene a fogyasztók elsöprő többségénél egy okos telefonba préselt aláfestő zajként szolgáló playlist-té silányult, mely úgy lett a mindennapjaink része, hogy noha élni sem tudnánk lassan nélküle, törődni sem akarunk vele. Hiszen gondoljunk bele: a világ lakossága az élete felét úgy tölti el, hogy valahová úton van. Munkába, hivatalba, nyaralni, sorban áll, s közben szinte mindenkinek be van dugva a füle, s miközben ügyes-bajos dolgait végigéli, végiggondolja, kedvenc nótái folyamatosan ott csengenek a fejében, frissen letöltött zenetárából. Lehetne azt mondani, hogy ez egy szép dolog, s lám-lám, a zene mindenhová elkíséri embertársainkat. Azonban így a zene értéke azonossá vált magával a sorban állással, a buszon üléssel, a vonaton zakatolással. Ezen tevékenységekben szinte képtelenség a zenére úgy odafigyelni, ahogyan egy-egy adott alkotás tartalmánál, komplexitásánál, és terjedelménél fogva megérdemelné, mi több, jogosan megkövetelné. Sokszor már egy dal esetében sem, nemhogy egy teljes albumnál.

Szemléltetésül a hang mellé hívjunk ide a kép, és a szó világából egy-egy példát, legyenek ezek a film, és a könyv. Egy hatvan perces albumhoz hasonlóan egy két órás film, és egy négyszáz oldalas könyv is egy témát jár végig, egy koncepcióra fűzi fel jeleneteit, fejezeteit. Ám gondolkodjunk el, mi lenne, ha egy könyvből nem a teljes tartalmat, csak egy mások által javasolt kedvenc fejezetet olvasnánk el? Vagy éppen mi lenne, ha egy fimből csak egy-két jelenetet tekintenénk meg, hivatkozva a rohanó világra, a sok teendőre, és számos egyéb problémára. Ha a Star Wars-ból csak a Halálcsillag elleni támadást néznénk meg, az önmagában is kétségtelenül egy élmény volna, ám megértenénk a lényeget? Tudnánk miért mentek oda? Látnánk értelmét az egésznek? Nyilvánvalóan nem. A nagylemez esetében is ugyanez a helyzet: ha nyolc dalból csak kettőt hallgatsz meg, nyilván kapsz egy élményt, ám a teljes egésszel nem leszel tisztában. Magadat fosztod meg az élménytől, és a több tartalom felismerésétől.

A helyzet azonban a zene esetében sajnos  még ennél is rosszabb: míg egy könyv, vagy egy film esetében talán sosem jutunk el a teljes korpusz hiányához (mindig ott lesz a lehetőség a teljes kötet elolvasására, s a teljes film megtekintésére), a muzsikusok esetében már egyre több helyen felütötte a fejét a "nincs értelme lemezt, koncepciót készíteni" gondolat. Számos rendkívül jó előadó letett már erről, nem látja maga sem létjogosultságát már ennek, s kénytelen-kelletlen igazodik a trendekhez. S az igazodás folyamán elvész az a tér, az a közeg, melyben a komolyabb gondolatok, az egy dalnál több tartalom, a nem egynyári slágerek születnek. Természetesen a helyzet még nincs veszőben, reméljük, az ilyen, és ehhez hasonló vészharangok még időben kondulnak meg. A többi rajtatok múlik...

Mézer János

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://darkcm.blog.hu/api/trackback/id/tr298117778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.