2016. április 21. 03:19 - DCM

The Witch

2016 egyik legjobban várt horrorja. Rettentően féltem attól, hogy rossz lesz, gyakran fordul elő velem, ha valamit nagyon várok. Ennek ellenére, azt kell, hogy mondjam, a The Witch az egyik legjobb horror, amit valaha láttam.

A történet középpontjában, egy 17. századi, New-Englandi, mélyen vallásos, héttagú család áll, akik egy erdő szélére költöznek. Egy ideig nincs is semmi baj, csakhogy egyik nap, a legkisebb gyermek nyomtalanul eltűnik, a termés elszárad, a családban pedig felveti a fejét a bizonytalanság és bizalmatlanság. Egyre furcsább dolgok történnek, megmagyarázhatatlan események veszik kezdetét. Úgy néz ki, hogy valami gonosz erő tartja markában a családot.

A The Witch esetében fontos leszögeznünk, hogy nem szokványos horror. Leginkább az igényesebb, pszichére gyakorolt hatást helyezi előtérbe. A jumpscare horror kedvelői bizony igencsak nagyot csalódhatnak a filmben. Pedig van mitől félni bőséggel. A film első tíz perce után olyan mélyen ráül a filmre a feszültség, hogy egy idő után azt vettem észre, hogy gyorsabban ver a szívem és rettegek, hogy mi fog történni. Ez köszönhető annak is, hogy hihetetlenül erős atmoszférája van, illetve annyira autentikus, hogy egy pillanatra el sem hittem, hogy film. A színészek remekek. Egytől-egyig. Az ismeretlentől való rettegés keveredik a közéjük fészkelő bizalmatlanság érzettel, majd pedig a totális hitevesztettséggel és leépüléssel. Szinte érezni lehet, ahogy egyre jobban fordulnak el Istentől, mégpedig úgy, hogy egyre görcsösebben ragaszkodnának hozzá.
Pedig nem bűntelen családról van itt szó, sőt! Titkok, vonzódások, elfojtott gyűlölet. Tökéletes táptalaj a gonosznak.
Külön kiemelném, a Calebet játszó Harvey Scrimshawt. Amit művel, az már borzasztóan megrendítő és félelmetes.

A The Witch-ről azt tudom elmondani, mint a The Babadookról is. Drámával átitatott horror, amiben egy család épül fokozatosan le, és veszti el, az addig megrendíthetetlennek vélt hitét. A film vége pedig önmagáért beszél.

A filmet Robert Eggers rendezte, és a forgatókönyvet is ő jegyzi, amit korabeli történetek, jegyzőkönyvek, népmesék felhasználásával írt. A fényképezés kiváló. A legtöbb kinti jelenetnél hatalmas totálokat látunk, ami még jobban belénk ülteti az elveszettség érzését. Külön dicséret jár még a filmzenét jegyző Mark Korvennek, minden egyes hang tökéletesen beleillik a történésekbe, hol hozzáad, hol csak megtámogatja a filmet.

Ja, és hallgassatok filmzenét:

Horváth István

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://darkcm.blog.hu/api/trackback/id/tr948649004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.