2015. január 27. 19:58 - DCM

Nic Pizzolatto: Galveston

A szerző jól ismert műve a True Detective sorozat. Nos, eme alkotás is jó úton halad a megfilmesítés felé, biztossá vált ugyanis, hogy filmvászonra viszik első és eddigi egyetlen regényét.

 Az íróról jó tudni, hogy egyetemen tanított irodalmat és kreatív írást. A Galveston egy sötét, komor thriller, hard-boiled keverék: az emberi értékekről, a szeretetről, becsületről, szól, ugyanakkor a tisztesség és az erőszakkal teli, keserű világ rémképének félelmetes elegye is.

 A regény gerincét két fő karakter alkotja: egyikük egy cinikus, látszólag érzéketlen, többszörös gyilkos behajtó, akinél tüdőrákot állapítanak meg (a hír hallatán első reakcióként rágyújt), másikuk egy fiatal lány, aki gond nélkül bocsátja áruba a testét, ráadásul még felelőtlen és hazug, s mint később kiderül, anya is.

 A leírás magáért beszél: holt testeket eltüntető mocsaras, lápos, vagy éppen szikkadt louisianai táj. Lepukkant hotelek és bárok, hámló tapéta, penész, mocskos bútorok. Az adalék? Gengszterek, feleségverők, erőszaktevők, drogosok. Itt kicsit másképpen kell értelmezni az erkölcs fogalmát. Ebben a világban mindenki elsősorban önmaga lelkiismeretének tartozik elszámolással. Bűnbocsánat? Nincs, csak bűnhődés, ami végül úgyis utolér, bárhol is légy.

 A karakterek dialógusai életszerűek, s a filmszerű táj nagyon erősen hat mind érzékeinkre, mind lelkivilágunkra. A lazának tűnő szavak, mondatok tökéletesen felépítettek, mázsás súlyuk lesz a mű végére. Általuk még a nem túl terjedelmesre sikerült alkotást is igen nehéznek fogjuk érezni, valahogy úgy, mint a két szerencsétlen főszereplő.

 A történet felvázolva:

 Roy, a be- és végrehajtó megtudja, hogy tüdőrákos. Mit csinál az ember ilyenkor? Elgondolkodik… ezt nem igazán megy neki, mert a sunyi főnöke megpróbálja meggyilkolni- még az nap. Szép kis nap nem?! Tűzharc, hullák és egy prosti. Fura csapat, főleg ha hozzávesszük, hogy hamarosan trióvá válnak egy kislány által. Autózás mocsarak, és szikkadt tájak között, bárok, motelek. Már-már megszabadulhatnának előző életüktől, de ebből a világból csak súlyos áron lehet lelépni.

 A regény nem egy idősíkban játszódik. A jövőt olvasgatva, felmerül a remény érzete. De a szerző nem igen szereti a szereplőit. Ettől függetlenül, így még érdekesebb a mű.

 Lehetne ez egy bosszú- szerelem történet, de valójában több lett: egyfajta sötét, kemény, kissé noir-os, road movie hangulatú könyv. S bár a többi szereplő motivációját nem igen ismerhetjük meg, ez tulajdonképpen egyáltalán nem zavaró, hiszen nem fontosak a végeredményhez, itt szinte mindenki rossz, nincs megváltás, egy csodálatos dolog van, a gyermeki ártatlanság.

 Mit lehetne még hozzá tenni?

 Két olyan rész van a könyvben, amitől ökölbe szorult a kezem és teljesen átéreztem Roy helyzetét. Két nagyon sötét pont: az első brutális, naturalista kép; a második a bosszú pillanata lehetne, amit egy rövid megjegyzéssel el is intéz. Először meglepő, de belegondolva, végül is érthető.

 Igen, még valami: a borító. A magyar borító tökéletes! Remekül illeszkedik a regény hangulatához: sötét, nyomasztó egy pici szépséggel és ugyanúgy magába szippant, mint maga a szöveg.

 Végezetül néhány idézet, előételül:

 Most kezdődik. Ez a lényeg. Most.”

 Emlékszem, egyszer egy haverom azt mondta nekem, hogy minden nő, akibe beleszeretünk, egyszerre olyan anya és nővér, aki nem jutott nekünk, és hogy igazából mindig is a női felünket keressük, a női állatunkat vagy mit. A srácnak belefért, hogy ilyesmiket mondjon – drogos volt és olvasott.”

 Kicsit bűntudatom volt, mert valami olyasmit terveztem, hogy az este folyamán nyakon szúrom, de az olyan lett volna, mint megrugdosni egy nyomorékot. Ahhoz jó ok kell. Én azért hiszek a korrekt játékban.

 

Tordai Gábor

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://darkcm.blog.hu/api/trackback/id/tr727115893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása