Talán a legnagyobb, legtartalmasabb mondanivalóval rendelkező magyarországi skandináv metal zenekar énekes-szövegírója. Mikus Tamás (Tass) az Agregator 1997-es színre lépése óta a hazai dark/metal élet oszlopos tagja, a nevéhez köthető kidolgozott, lírikus szövegvilág, és a dühös, erőteljes zenei háttér remek kombinációjának köszönhetően az egyik legkarakteresebb magyar underground együttes első embere. Vele beszélgettünk a 2015-ös Nightbreed fesztiválon, Ecsegfalván.

Egy kicsit az ún. „Hőskor” előtti időszakról szeretnélek kérdezni. Mikor volt az a pillanat, amikor benned elkezdődött kialakulni az ehhez a világhoz tartozási vágy? Nyilván az Agregator okán magad is a magyar dark-underground alapkőletevői közé tartozol, ám engem nagyon érdekelnének a személyes kezdetek.

Először is örömteli, ha valakiben a munkásságunk ilyen pozitívan csapódik le, köszönöm, hogy így gondolod. Nagyjából 1997 körül kezdtük. Akkoriban Tatabányán a Dózis nevű rock-kocsmába jártunk, Sing Sing-et, Pokolgépet, és Black-out-ot hallgattunk, ezek koncertjeit látogattuk, ám már ekkor elkezdtek beszűrődni az életünkbe a különböző északi metál zenekarok dalai, illetve olyan, akkor már klasszisnak számító előadók, mint a Paradise Lost, vagy a Moonspell. Ők már inkább a darkabb, goth-osabb vonalat követték. Ezek a zenék agyonmásolt kazettákon, néha egy-egy eredetin is eljutottak hozzánk, de élőben sajnos nem. A részvételi szándék egyszerű volt: rockerek vagyunk, zenét kell csinálnunk. A Dózisban szinte mindenkinek volt valamilyen zenekara, ami vagy Metallica-t, vagy Iron Maiden-t játszott, és eléggé kínos lett volna ott bárkinek, akár a csajoknak is azt mondani, hogy mi nem játszunk semmilyen zenekarban. Volt egy adott társaság, akikkel kitaláltuk, hogy nekünk is kellene valami zajongási lehetőség. Felszerelkeztünk használt hangszerekből, kibéreltük a termet, és feldolgozásokkal kezdtük: My Dying Bride, Amorphis, Tiamat. Noha tudtuk, hogy nem ilyen koncertekre járunk, éreztük, hogy nekünk erre a vonalra van szükségünk. Ez még inkább magunknak szólt, ám ebből jött az, hogy a dolgot tovább kell fejleszteni. Így lettek meg az Agregator táborok, jóval a ma ismert Agregator születése előtt. Sátrazások, baráti összejövetelek. Ekkor jött az ötlet, hogy csinálni kellene valamilyen saját zenét. Készültek is demok, logókat rajzolgattunk. Ez még mindig komolytalankodás volt, ám egy idő után tényleg elkezdtünk saját dalokon dolgozni, megszerveztük a tagokat, és két év múltán, 1999 júniusában volt egy olyan koncertünk, ahol minden olyan volt, mint egy igazi zenekarral. Az itt játszott dalok egy része most is ismert, hiszen megtalálható a Puszta lét című kiadványon. Itt már csak saját dalokat játszottunk, és itt múlt ki belőlünk a feldolgozások játszása utáni vágy. A kérdésedre válaszolva így alakult ki ez az egész: egy egészen más stílusbeli környezetben egy idegennek számító vonalat hoztunk létre, pusztán azért, mert tudtuk, ha ilyen zenét akarunk hallani, akkor magunknak kell azt eljátszani. Így született meg a ma ismert Agregator Tatabányán.

A Magyarországon ebben az időben jellemző műfajbeli hiányosságok motiváltak ezek szerint benneteket a saját dalok készítésére?

Részben igen, részben nem. Igen, mert ha olvasok a sorok közt, akkor igen, így történt. Másrészt viszont őszintén szólva a saját önző vágyaink hajtottak bennünket. Nem voltak távlati célok kezdetben. Zenélni akartunk, és olyan zenét akartunk, amit mi szeretünk. Persze benne volt egy hiánypótlás, ám a többi, sokszor szerintem túlcizellált, túl dark, túl goth zenekarral szemben mi agresszívek, dühösek voltunk. Oda tartoztunk mi is, de sokkal rockosabbra vettük a formát, kicsit hasonlóan, mint akkoriban a Without Face, vagy a Dethroners.

Az említett zenekarokkal ellentétben azonban az Agregator egyik legkomolyabb védjegye a szövegvilág, ami a kezdetek óta magyarul van. Ráadásul ezek a szövegek a zenei stílusban előforduló egyéb zenekarokhoz képest lényegesen lírikusabbak, költői képekkel tűzdeltek. Szerinted, mint szövegíró szerint, hogyan fér meg ez a zenei kemény vonalas düh, és a lírikus szövegvilág egymás mellett?

A mi esetünkben a düh nem a háború vagy hasonló dolgok dühe, sokkal inkább a küzdelemé, egyfajta éhségként jelenik meg. A ’Vándor a porban’ című dal zenéje hiába lassú, szövege hiába lírikus, ez egy dühös nóta, ami arról szól, hogy az ember járja az útját, mert járnia kell, és ennek ellenére a végén mégsem ér el a személyes küzdelmeivel semmit. De akkor is újra falnak kell menni, újra a földre kell esni, feltámaszkodni a porból, leporolni magunkat, és újra nekimenni a falnak. A saját utat kell járni egy olyan világban, ami alapvetően alkalmatlan arra, hogy a saját utadat járd. Ha mégis sikerül, akkor biztosan győztesen kerülsz ki ebből, legalább magad előtt. Az Agregator-ban ez a düh: szeretnél önmagad lenni, önmagadat kell belülről megtalálnod, ebben a jelenlegi világban. Azt próbáljuk megírni a dalokban, hogy milyen dühre van szükséged ahhoz, hogy végig tudj menni az utadon, hogy önmagad lehess. Így minden szöveg belülről próbálja megfejteni a világot. Az Emberségnél az volt a cél, hogy egy személyben a világ vetületei hogyan jelennek meg, egy emberen belül. Ezért ez a düh nem pusztító, sokkal inkább építő hatású, hogy erőt kaphass a mindennapi újrakezdéshez. Talán emiatt az emberközeliség miatt szeretik a szövegeimet.

Mennyire fontos számodra egy koncerten a nézők szellemi feltöltődése a zenei élmény mellé?

Egész biztosan benne van ez. Ha valaki eljön egy Agregator koncertre, akkor azt akarom, hogy jól érezze magát, hogy ki tudja ordítani magából mindazt, amit szeretne a mindennapi életben, hogy a dalok hozzásegítsék a mindennapi igazságok kiüvöltéséhez. Ha valaki jól érzi magát a koncertedet, akkor talán másnap úgy tud nekiállni a dolgainak, hogyan ő szeretne.

Hogyan éled meg a bűnt, és a bűnösséget?

Nekem a bűn a mindennapi dühömet kérdezi. Elfogadok bizonyos szabályokat, mint például ’Ne ölj’, ’Ne lopj’, amik olyanok, amiket alap, hogy elfogadunk, ám ezeken felül nem tartom lehetségesnek, hogy ne szegjünk meg bizonyos dolgokat: ’ Házasság előtt ne feküdj le senkivel’, vagy egyéb olyan irrealitások, amiktől elmegy az eszünk. Lehetetlen a legtöbbet betartani, mert a legtöbbnek semmi értelme. Egyszerűen nem tudsz úgy élni, hogy valamilyen szabályt ne szegj meg. A bűnösség az, ha elfogadom azokat a szabályokat, ami azért kell, hogy másnak ne ártsunk, de biztosan megszegek ezer másikat. És ha egy szabályt megszegsz, onnantól bűnös vagy. Biztos, hogy a rock’n roll-lal is megszegünk egy csomó szabályt, ha mást nem, szépészeti szabályokat. Én így élem meg.

Mi születik előbb: szöveg, vagy zene? Hogy születnek a szövegek?

Régen szöveg, ma zene. Régen egyszerűbb volt, mert én írtam a zenét is, viszont most már vannak képzett gitárosaink, akik mássá teszik a felállást. A sorrend úgy van, hogy először van meg a lemez címe. Az Emberség egy hirdetésből jött, ami egy villanypóznán volt kitéve, arcok voltak rajta, és az jutott eszembe, hogy mit jelent valóban embernek lenni, mit jelent itt benn egyedül emberként létezni? Ez nagyon fontos, mert az élet nagy dolgait mindig egyedül éled meg. Akármilyen nagy szerelmed, vagy akárhány gyereked van, még egyedül ülsz be mondjuk a fogorvoshoz, vagy minden egyéb bajban egymagad maradsz, neked kell megoldanod a gondjaidat. A dalok erről szólnak: bizonyos emberi érzelmek hogyan mennek át egyedül rajtad. Hogyan szembesülsz majd velük? A Szürkület szintén egy képből jött, egy dühös szürkületet jelent, krómszín szürkület, ami lefelé vezető dühös utat mutatja. Tehát mindig először koncepció, utána dalok, a zene csiszolása, és utána minden egyes nótának lesz egy olyan hangulata, amit egyenként megnézek, hogy hogyan illik a koncepcióba. Milyen érzelmet hoz ki belőlem? Utána mindig jönnek az odaillő szavak, amit a legjobban tudják a megtalált érzelmet közvetíteni. A következő koncepció is így születik, a címe ’ Semmiből a semmin át’ lesz.

Az eddigi koncepciókat összeolvasva, egybevetve azt a kreatúrát, amit eddig letettél az asztalra, mi lenne az az egy mondat, aminek a fonalára minden dalotok felfűzhető lenne?

Légy az, aki szeretnél lenni.

Köszönöm szépen!

Mézer János