Pontypool egy csendes kisváros Kanadában. A Pontypool egy szó. 

A film egy könyvből készült, amit Tony Burgess írt. Lényegében egy trilógiáról van szó, melynek egyik állomása lett megfilmesítve.

Szóval a Pontypool, egy létező városka, egy könyv, egy film. Szó, amit hallunk, majd agyunk a szó mellé valamit hozzátársít.

Többek közt erről szól a film. Ott van a kis rádióállomás; a nagyon jól alakító Grant Mazzy(Stephen McHattie), az egykor nagymenő rádiós műsorvezető, aki most csak eltűnt macskákról tudósít; ott a hó és a hideg; és persze ott vannak a hallgatók, az emberek, akik egyszer csak megőrülnek, és értelmetlen szavakat ismételnek, csoportokba- hordákba verődnek és olykor embereket esznek- jól nevelt zombik módján.

Mindezt a rádiósok kis csapatán keresztül tudjuk meg, s ahogyan ők sem, mi sem tudunk biztosat. Hírek, pánikoló telefonálók és az odakinn tomboló hóvihar, ami mindent elrejt. Egy darabig.

A film lassan kezd, rögtön az elején ad egy kicsit fura- rémisztő képsort, majd utána csak a rádiósok és a kicsi városka életébe nyerünk bepillantást. Aki szereti, ha lassan indulnak be a dolgok, annak tetszeni fog. Aki azt várja, hogy rögtön baltával kell szétverni az embereket zabáló fertőzöttek fejét- az csalódni fog. Épp ezért is jó ez a film. Az apró, elszórt információ morzsák és néhány baljós jel teszi feszültté az alkotást.  A szereplők olykor, mintha” ki-ki kacsintanának” ránk, ezzel is bevonva minket a „nyomozásba”, erősítve az érzést, hogy mi is folyik itt valójában? Kamu rémhír, de akkor mit keress itt a BBC, a katonaság?  Valami ilyesmi lehetett Orson Welles rádiós játéka is, ami pánikot okozott egykor.

És egyszer csak beüt a krakk.  Az egyik szereplőnek hirtelen nehezen esik értelmes mondatokat alkotni, majd egy darabig a teafőző hangját utánozza. Utána lassan mindenre fény derül, és persze megjelennek a fertőzöttek is.

A film egész ideje alatt a műsorvezető játszik a szavakkal. Néha egészen komolyan kell összpontosítani, hogy nehogy lemaradjunk. A rendező így akarja tudtunkra adni, hogy milyen fontosak is a szavak. Mindegy, hogy szóban vagy írásban, de a szavaknak erejük van. Ugyanazt a hírt sokféle képen lehet előadni és értelmezni, egy szónak számos kapcsolódási pontja akadhat az agyunkban, mert képeket társítunk hozzá. Nem mindegy hogy bánunk velük. Mi, egy kis rádió, egy nagy hírszolgáltató vagy akár a kormány.

Ez az egyik gondolatmenete az alkotásnak. A másik egy igen érdekes elmélet: vajon a szavak megfertőzhetik az emberek agyát, akár annyira, hogy megegyék egymást?

Dominic Streafield Agymosás című könyvének egy fejezetében azt taglalja, hogy a hipnózissal mire lehetnek képesek az embereknél. Lehet-e tényleg alvó ügynök valaki, és eme személyt tényleg lehet- e egyetlen szóval „tudatra” ébreszteni? A könyv érdekes, a gondolat a filmben is felfedezhető. Lehetséges-e, hogy a szavak miatt, megváltozzon normális viselkedésünk és egy szörnyé változzunk?

Fertőzötté válhat-e egy nyelv? A filmben is, mit egy titkos hipnózis parancsra, ha valaki kimond egy szót, annak megváltozik az emberi lénye. De mi ez a szó? Lehet-e beszélni, vagy az írott szóra is érvényes ez? Mindegyik nyelvre? Ha alaposan belegondolunk, akkor ez tényleg félelmetes lehetne. A ’memetika’ szóra a film után érdemes rákeresni. A mostanság gyakran hallott ’mém’ kifejezés is kicsit más megvilágosítást nyerhet.

De térjünk még egy kicsit az alkotók mélyebb gondolatai után vissza a felszínes világba.

Az alkotóktól merész húzás volt akkoriban egy párszereplős, egy légterű „kamerás horrort” forgatni. Mostanság nagyon divat lett, akkoriban nem ezt várták a nézők.  A történések, mint már említettük, lassan indulnak, de mégis az első pillanattól fogva van valami hátborzongató előérzet, amikor egy felnőtt férfi gyerekhangon sír az anyja után- na ez tényleg kiborító. Ahogy a fiatal lány keresi a hangokat és újra és újra nekifut a plexifalnak, miközben az egyre véresebbé válik. A doki fura viselkedése, ahogy idegen nyelven karattyol…

És a vége. Tipikus. A vezetők sosem hazudnak, igaz?

Végezetül: lehetne ez egy zombis horror, vagy csak horror. De több annál: kísérlet. Szatíra- de túl konkrét. Kritika- a média manipulációjáról, groteszk- morbid módon tálalva. Társadalomkritika- az emberek hordává válásáról. Kifigurázása az emberi nyelvnek és értelemnek, hiszen mindannyian tudatlanul belekapaszkodunk a szavakba. Rögtön jelentéseket társítunk nekik. Pontypool- a zombik városa. A magyar cím gyönyörűen reagál erre (bár lehet, hogy ez véletlen). Hisz a cím alapján, rögtön hozzuk a baltát és az ablakokat lessük, hogy hol törnek be az élőhalottak. Pedig: Pontypool egy szó. Pontypool egy város Kanadában. Pontypool egy könyv címe.  Pontypool egy film cím. Szavakkal írok e filmről. Ezt is éppen értelmezed. Biztos helyesen teszed?

 Tordai Gábor